Minden csendes és rendes volt péntek este. Ugyan ki gondolta volna, hogy a háromszáz-valahány lelket számláló falunak akad három olyan lakója, aki éppen a szállásunk előtt szeretné kiénekelni magát?

Az emeleti szobában lakó lányok egyiküknek le is szóltak, amiből hosszas beszélgetés alakult ki (vagy nevezzük inkább duplán provokációnak?). Mint az Őszi Fény eperlekvárja a legyeket, a három illuminált középkorú férfit úgy vonzották a lányok. Többszöri kérés ("Nagyon szépen megkérem Önt, menjen haza, és hagyja aludni a kislányokat!"), és egy erélyesebb falubeli noszogatása ("Ne zaklasd a kislányokat, eridj haza te nyomorult!") ellenére sem adta fel a legkonokabbjuk.

Végül a következő hangzott el:

"Másszak fel?

(zavart hümmögés)

A falon?

Nem vagyok én pókember!"

Alsómocsolád majdnem-pókembere másnap reggel már csak nyomokban emlékezhetett a történetekre, legalábbis a tekintete alapján.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.