Minden csendes és rendes volt péntek este. Ugyan ki gondolta volna, hogy a háromszáz-valahány lelket számláló falunak akad három olyan lakója, aki éppen a szállásunk előtt szeretné kiénekelni magát?

Az emeleti szobában lakó lányok egyiküknek le is szóltak, amiből hosszas beszélgetés alakult ki (vagy nevezzük inkább duplán provokációnak?). Mint az Őszi Fény eperlekvárja a legyeket, a három illuminált középkorú férfit úgy vonzották a lányok. Többszöri kérés ("Nagyon szépen megkérem Önt, menjen haza, és hagyja aludni a kislányokat!"), és egy erélyesebb falubeli noszogatása ("Ne zaklasd a kislányokat, eridj haza te nyomorult!") ellenére sem adta fel a legkonokabbjuk.

Végül a következő hangzott el:

"Másszak fel?

(zavart hümmögés)

A falon?

Nem vagyok én pókember!"

Alsómocsolád majdnem-pókembere másnap reggel már csak nyomokban emlékezhetett a történetekre, legalábbis a tekintete alapján.

Ma kezdetét vette a Paletta tábor Alsómocsoládon. Amikor Sellyéről elindultunk még féltünk, hogy a nagyok hogy fognak bánni velünk, ám semmi ok nem volt a félelemre, mert jó fejek és tökre bírjuk őket. Az út döcögős volt, de nem volt annyira vészes. Amikor beértünk, mindenki pánikolt, hogy eltévedtünk, mert senki nem adta meg a pontos címet, végül kiderült, hogy a ház előtt parkoltunk le. Amikor ideértünk, egy pályaorientációval várt minket Emma néni, amin bemutatkoztunk egymásnak, egy tesztet töltöttünk ki, ami arról szólt, hogy ki miben erős. 1 órakor felmentünk ebédelni egy ’’ Őszi Fény ’’ nevezetű idősek otthonába, ahol babgulyással és pogácsával vártak minket a konyhások. Ebéd után egy kis pihenés várt minket, majd 3 órakor egy kompetencia tesztet töltöttünk ki. 6 órakor pedig egy finom spagettivel vártak, amivel megtömtük a hasunkat. Fél 8-kor egy éjszakai túrára mentünk egy kis erdőbe, ahol játszottunk, világító labdákat kerestünk, majd elindultunk a szállásra. Ennyi volt a pénteki napunk, mindenki álmosan lefeküdt és csendesen elaludtunk. 

BL Lacaa írása

Tegnap este fél nyolckor elindultunk egy kis erdőbe Danival, a túravezetővel. Mikor elindultunk, mindenki hulla volt, senki nem akart már annyit sétálni, főleg, hogy egy dombon kellett felmásznunk, hogy bejuthassunk az erdőbe. Nem sokkal később odaértünk az erdőbe és Dani megállt előrehívta a Lillát és Éva nénit. Onnantól kezdve ők voltak a főnökök, a túravezetőnk pedig elfutott előre. A kicsik nagyon féltek, ugyanis egyesével mehettünk onnan tovább és úgyis csak akkor, ha az, aki elindult, már nem látszott. Erre a félelemre rátettek még páran a rémtörténetekkel. Lassan mi is sorra kerültünk és elindultunk az úton végig „egyenesen előre mindig csak előre” ahogy a mondás tartja - bár a végén volt egy kanyar. Sokan tényleg nagyon féltek, hogy: „fú most mi lesz, ha elindulunk? Valaki beránt minket a bokorba? Valaki megijeszt? Talán bántani fognak?”. Hát igen, ezek ilyen tipikus emberi félelmek, de akinek volt esze arra gondolt, hogy sötétben is ugyanolyan az erdő, mint nappal, csak éppen nem látunk szinte semmit. Mire én elindultam, már a csoport 95%-a elment. Nagyon figyeltem, mert gondoltam, hogy elbújnak és a végére sikerrel jártam, mert hallottam, ahogy a kanyar után a fák között mocorogtak és beszélgettek azok, akik már odaértek, éppen ezért engem nem tudtak megijeszteni. Elmondták, hogy nem is az volt a cél, hogy minket megijesszenek, hanem hogy összejöjjünk egy helyre, és a kísérő tanárokat megijesszük. Ez a megijesztés szerintem nem nagyon jött össze a kicsik miatt, ők nem tudtak egyszerűen csendben maradni és nem tudták a lámpákat se lekapcsolni.

Ezután világító labdákat kellett keresnünk, én sikeresen nem találtam egyet se. Ahogy futottunk előre, volt egy elágazás jobbra és balra előttünk pedig egy búzatábla volt. A Petike egyenesen befutott a búza közé, onnan pedig jobbra futott. Mindenki ment utána és találtak egy újabb világító labdát. Észrevettük, hogy a többiek nem jönnek utánunk ezért visszamentünk hozzájuk. Amint visszaértünk, hozzánk vágták már majdnem szó szerint azt a szabályt, hogy csak akkor megyünk el, bármerre ha a túravezető azt mondja, arra menjünk. De végül kiderült, hogy jó irányba mentünk, szóval kétszer annyit gyalogoltunk.

Mikor elindultunk vissza, - mármint arra, amerre először elindultunk -, egy kört kellett alkotnunk. Dani körbement és egy madzagot körbehúzott, hogy mindenki fogja, így jött ki a kör. Ahogy meglett a kör kellett egy bika, akit a Bence játszott el. Neki az volt a dolga, hogy fusson körbe a madzag mentén és fogja meg valaki kezét, de mikor a bika oda akart nyúlni a kezünkhöz, elvehettük, de utána rögtön meg kellett fogni a kötelet, hogy nehogy leessen, ugyanis akkor a bika kiszabadul, viszont ha valaki kezét megfogja, akkor az lesz a bika. Elég jó volt ez a játék, sokat röhögtünk miközben játszottuk.

Mikor befejeztük ezt a játékot és letettük a madzagot Dani azt mondta, hogy meg tudja állapítani, hogy közöttünk ki az, aki csal és hazudik. Mindenkinek be kellett csukni a szemét és Dani közbe járkált és folyamatosan kérdezte, látjuk-e mit csinál. Természetesen a válasz mindig a nem volt. Hamar kinyithattuk a szemünket és kiderült, hogy ez hazugság, mert csak a kötelet akarta összeszedni a földről. Sokan mondták ez mekkora hülyeség, de elmagyarázta ez mire jó. Azt mondta azért kell ez, mert azt tapasztalta, hogy ha mondja, hogy összeszedi a kötelet, mindenki elkezdi felkapni a kötelet és rángatni.

A következő játék ilyen terminátoros játék volt vagy legalábbis olyasmi. Ennek a játéknak a lényege az volt, hogy két csapat volt, és mindkét csapatban volt egy terminátor. A terminátorok külön álltak, a csapatok tagjai pedig egy-egy helyre. A csapattagok dolga az volt, hogy körbeálljanak, a kezük befelé legyen és szorítsák össze a vállaikat és lábaikat, hogy az ellenséges csapat terminátora ne tudjon bejutni. A nehézség az volt, hogy a kezünket nem lehetett használni - se a csapattagoknak se a terminátoroknak. Ez se volt az utolsó játék, mert újra kört kellett alkotni.

Most más volt a feladat, mégpedig az, hogy Dani hozott egy felfújható labdát, ami világít néha, vagyis időnként. Ezt a labdát kellett körbeadni, és akinél kigyulladt a fény, kiesett, és akinél kialudt, szintén kiesett. Végül mikor ezzel a játékkal is végeztünk, elindultunk vissza a szállásra, de már este 10 óra volt. Azt mondta a túravezető, hogy mutat egy rövidebb utat, de a végére ez lett a hosszabb. Ezen az úton, ami hosszabb volt, mint az ahol odamentünk összebarátkoztunk a pécsiekkel is. Már nagyon fáradt volt mindenki, alig vártuk, hogy hazaérjünk. Annak a dombnak a „tövében”, amin le kellett jönnünk megálltunk egy kicsit. Itt telefonált Dani az egyik cég buszosának, hogy lassabban jöjjön, mert az úton fogunk menni. Hát szép, lassan de elindultunk végre vissza Alsómocsoládra, de a buszos kicsit se jött lassan, majdnem magával rántott minket a szél, ahogy elment mellettünk. Ahogy visszaértünk a szállásra, mindenki igyekezett vissza minél hamarabb a szobájába. Fél 11 volt, mire visszaértünk. Ilyenkor még a Katáék nagyban szórakoztak és röhögcséltek. Már hajnali 1óra volt mikor végre sikeresen el tudtunk menni, fürdeni. Ezután még mindig a folyosón futkostak páran és kiabáltak meg mindenhova bekopogtak. Mikor befutottak mindannyian a 12-es szobába, hogy megnézzék, hogy énekelnek a részegek. Az egyik részeg pókembernek képzelte magát és elkezdett felmászni az emeletre. Patrícia néni ezt megunta és lekiabálta mindenki fejét, hogy menjenek aludni a részeget pedig elzavarták. Mi négyen a szobánkban már meguntuk, hogy nem tudunk egyszerűen aludni és elkezdtünk szóláncozni. A végén a szólánc kellős közepén aludtunk el.

LAKATOS Gabriella

Reggel 10 órakor megjött Marcsi, hogy körbevezessen minket Alsómocsoládon. Sok érdekes dolgot mesélt a falu keletkezéséről, és a lakosairól. A falu lakosainak többsége eleinte sváb volt, de mára már a magyarok vannak többen. A település lélekszáma egyre csak fogy, és ha nem teszünk ez ellen, 50 éven belül kipusztulhat eme nagyszerű falucska (azaz Alsómocsolád). A sásdi kistérségben 27 település található, melyek egyike ez a kis falu. Ezek a községek felosztották egymás közt Európa országait és ezzel létrehoztak egy „mini Európai Uniót” Magyarországon belül. Minden faluban van egy Európa-park. Alsómocsolád legmagasabb pontján található egy telekommunikációs központ, ahol szakemberek tanítják a helybélieket a modern elektronikai tárgyak használatára. Utána Marcsi elvitt minket a falu csillagvizsgálójához, ahol megtekinthető egy Faucault inga. Ezek után a tóparton beszélgettünk, majd néhányan „megfürödtünk”. A trúa véégn kiálbpótruk a jászóetert, ami ngay hsatásal vlot rnák. A túra közben egy hatalmas játékot játszottunk, amely közben rengeteg új szót találtunk ki, és magyaráztunk meg. Ilyenek például a „Astipla”, ami (megmagyarázva) egy olyan hal, amely a Michigan-tóban nagyon elterjedt ragadozó halfajta, amely akár két méteresre is megnőhet.

A következő napi pont: íjászat az esőben.

Viola és Ágoston

Interjú Jancsik Patríciával, a Paletta projekt projektvezetőjével.

Miért és mióta szeretett volna könyvtáros lenni?

• 6 éves korom óta szeretnék könyvtáros lenni. Azért, mert nagyon sokat jártam gyerekkoromban könyvtárba, és megtetszett ez a munka.

Mit gondol erről a programról?

• Szerinten nagyon jó lehetőség a fiataloknak, hogy megismerkedjenek különböző hivatásokkal és lehetőségük legyen a pályaválasztás előtt megismerni képességeiket.

Olvassa-e a blogunkat, a blogunk2013.blog.hu-t?

• Igen, olvastam már.

Mi a véleménye az elektronikus sajtóról?

• Nagyon fontos dolog a mai világban, egyre jobban tért hódít. Az e-sajtó sokkal napra készebb, frissebb információkkal szolgál, mint a nyomtatott sajtó.

Írt-e valaha blogot, és mit?

• Acsaládom életéről írok blogot,de ez titkos, nem mondhatom el a címét...

Miért ilyen szigorú?

• Mert ha fegyelem van, sokkal jobban érezhetjük magunkat, mint káoszban.

Köszönöm az interjút!

• Nagyon szívesen.

Szigeti Klaudia

Interjú Kerekes Péterrel, aki 16 éves, Pécsen él, egy fiatal fotós :)

Hogy jött az ötlet, hogy fotós szeretnél lenni?

Egy családi nyaraláson elhagytam a család gépét, utána saját gépet kaptam, és akkor az egyik tanárom kérdezte meg, hogy miért nem akarok fotós lenni. Elöszőr hülyeségnek tartottam, de aztán rájöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Utána a bátyám odaadta a saját gépét, majd rendszeresen jártam fotózni. 2013 szeptemberétől szinte minden sulis rendezvényen fotóztam. 30.000 képet fényképeztem egy év alatt. Sok fényképemet publikáltam is, több versenyen részt vettem. A következő nagy lépés a Pécs Tv-nél lesz, mert meghívtak fotózni.

Miket szeretsz legszívesebben fotózni?

A naplementét.

Miért pont a naplementét?

Mert naplementénel találhatóak a legszebb dolgok.

Villámot fotózni, viszont nehéz... Meg egy-két iskolai rendezvény is bonyolult fotózás szempontjából (egyébként a pécsi Szent Mórba járok, 10. osztályba), mert eléggé rosszak a fényviszonyok.Igázából mindent könnyű lefotózni... Csak tapasztalat kell hozzá.

Gondolkoztál már más pályán?

Gondolkoztam, még a filmes pályán is. Először vulkanologus akartam lenni, és még buszvezető is kiskoromban.

Volt már kiállitásod? Tervezed, hogy legyen?

Egszer volt egy fotóverseny, és az egyik tanár kérte, hogy ezeket publikáljam. A legközelebbi kiállitás a 14-én lesz, a Paletta fotó szakkörének a kiállításán.

Czuni Zsanett

Két falubeli idős nénivel, Erzsike és Marika nénivel beszélgettem. Arról kérdeztem őket, hogy milyen egy ilyen kis faluban élni. Mindketten őszinte érdeklődéssel fogadták a kérdéseket.

-Milyen itt az élet? Szeretnek itt élni?

Erzsike néni: Itt születtem, itt éltem és itt is szeretnék meghalni.

Marika néni: Én pedig itt lakok az otthonban, Kocsoláról jöttem 6 éve.

-És hogyan telik egy nap Alsómocsoládon?

Erzsike néni: Általában a zöldségeskertben dolgozom, ezt még meg tudom munkálni.

-És milyen munkalehetőségeket lehet itt találni?

Erzsike néni: Hát, nincs túl sok munkalehetőség, esetleg a húsüzemben lehet állást találni. De ez csak ideiglenes választási lehetőség. Sajnos nem túl rózsás itt az élet...

-És itt nehéz megélni?

Erzsike néni: Sajnos igen...

Marika néni: Én az öregek otthonában élek, ott szinte mindent megcsinálnak helyettünk. Kapunk ott reggelit, ebédet, vacsorát. Takarítanunk sem kell, mert azt is elvégzik helyettünk.

Erzsike néni: Én csak ebédet kapok, csak azt hozzák ki a házamhoz.

-Köszönjük szépen, hogy válaszoltak a kérdéseinkre!

Zolcsák Dóra

Interjú Gálber Attilával, a Misina néptánc egyesület és tánc színház művészeti vezetőjével.

• Mióta szeret táncolni?

• Az, hogy mióta szeretek és hogy mióta táncolok, az két különböző dolog. Gyakorlatilag nagyon szerettem volna táncolni már hatéves koromban is, csak akkor még nem tudtam, csak szerettem volna… 1980. óta táncolok aktívan.

• Miért szeretett volna tanítani?

• Hát, mire jópár évet eltöltöttem tánctanulással, mindig foglalkoztatott az, hogy hogyan lehet a gyermekeket is megtanítani erre. A tudás továbbadási vágya ösztönzött arra, hogy ezeket a gyerekeket – és nem csak a kisebbeket, hanem felnőtteket is - megtanítsam táncolni. El is végeztem a táncoktatói tanfolyamot: először az alapfokút, azután a táncművészeti főiskola koreográfus szakát. Azóta mint koreográfus és táncoktató tanítom a nebulókat.

• Szereti ezt csinálni?

• Hát ezt csak úgy lehet csinálni, ha szereti az ember. Anyagilag ez nem éri meg, tehát csak szerelemből lehet csinálni, vagy sehogy.

• Hol dolgozik most?

• Az általam, 2004-ben alapított Misina Táncegyüttest vezetem. Jövőre lesz tíz éves! 150 taggal bír már a táncegyüttes, illetve vannak kihelyezett csoportok óvodákban. Vagyis ha összeadjuk, akkor 200 –220 fővel dolgozunk. Jómagam mindegyik csoport próbáján aktívan részt veszek.

• És ezt fogja csinálni mindig?

• Ez jó kérdés. Addig fogom csinálni, ameddig csak bírom, és ameddig az erőmből telik.

Kecskés Péter

Mikor megérkeztünk Alsómocsoládra, az volt az első, hogy lepakoltuk a cuccainkat. Mindenki arra szavazott, hogy én vezessem őket körbe. Hát gondolkodtam az ajánlatot, és végül elfogadtam.

Elvittem őket a Mókus parkba, ami Mókus Laurenzről szól, aki az 1562-es években született. Ezt a parkot úgy kell elképzelni, hogy a közepén egy nagy templom van, ahol Mókus Laurenz és felesége, 3. Patrícia házasodtak össze. Végül, amikor kitört a 2. Alsómocsoládé csata (Hunyadi László és a törökök között), Laurenz és felesége ugyanebbe a templomba húzódtak be - egy bomba sajnos mindkettejüket felrobbantotta. Mára felújították ezt a templomot, de belül megmaradt a neogótikus stílus. Laurenz és Patrícia családjáról tudni kell, hogy nem lehetett gyerekük. A második fontos személy Alsómocsolád életében Hunyadi László - nem is értem, hogy miért nem ő a falu jelképe, hiszen ő volt Alsómocsolád,, 1. Hunyadi Lászlója”. Az egyik legfontosabb emlékmű a „Hunyadi kupola”, ami igazából nem is igazán kupola, hanem inkább tömegsír. A 2., vesztes Alsómocsoládi csata végén Hunyadi teljes csapatát ebbe a tömegsírba temették. De mielőtt Hunyadi elhunyt volna, a csaták stratégiáját valahol meg kellett alkotni. Ez a tervezőkonferencia egy elhagyatott ház falába volt beleépítve. És hogy miért kapta az Ölő bokor nevet a ház falán lévő kis csemetebokor? Ez igazán egyszerű. 1612-ben, a nagy csata előtt Gargara József, Hunyadi egyik embere elárulta Hunyadiék titkát. Ezen a helyen, mikor arra ment József, hirtelen egy bokor kinyílt, és megölte őt. Ezek után már egy falubeli sem mert a Hunyadiaknak hátat fordítani. A mai napig látható egy fából faragott boltív az egyik házon Hunyadi emlékére – az ő álma volt ugyanis az, hogy egy boltívet építsen. Ez sajnos, a hirtelen halála miatt nem jött össze. A régészek megtalálták azt a tervrajzot, amit Hunyadi a boltívre készített, és 1858-ban megépítették. Ott díszelgett mellette a Hunyadi szobor is, de azt az árvíz elsodorta. Mai napig nem építették újra.

Ennyi lenne a túravezetésem, remélem, nektek is kedvetek támad megnézni Alsómocsoládot, hiszen Alsómocsolád a történelem vérzivataros esztendeinek egyik fontos helyszíne.

Bíró Kata

Sokáig kínban voltunk, mi is legyen a blog neve. Aztán homlokon pusszantott a múzsa, és megszavaztuk, hogy legyen Mocsoládé, ha már a falut Alsómocsoládnak hívják, kis fantázia segítségével a mélyen tisztelt drága publikumnak pedig még a csokoládé is eszébe juthat. A csokoládét ugye mindenki szereti... Fergetegesen viccesek vagyunk.

A falusi idegenvezetés alatt Marcsi - az idegenvezetőnk - említette a helyi különlegességeket. Úgy tűnik, beletrafáltunk, ugyanis tényleg létezik ilyen. A falusi idegenvezetés alatt Marcsi - az idegenvezetőnk - említette a helyi különlegességeket. A mocsoládé a helyi csalamádé beceneve, ami az AlsóMOCSOLÁD és a csalamádé összevonása.

Másik helyi ínyencség a molinka, a mocsoládi pálINKA. Ennek a kóstolása még várat magára, de állítólag nagyon tüzes...